Gondolnák azt, hogy léteznek olyan emberek, akiknek nincs joguk cipőt vásárolni, anélkül, hogy egy hivatalos dokumentumot nem írattak alá? Vagy nincs joguk házasodni? Pedig ma, hazánkban pontosan ilyen az értelmi fogyatékos emberek helyzete, azaz gyakorlatilag semmi joguk nincs, annak ellenére, hogy minden bizonnyal képesek lennének saját életükről dönteni. És, bár nem kétséges, hogy vannak esetek, amikor segítségre van szükségük a megoldásban, ám ez sokak szerint nem elegendő ok arra, hogy megfosszák őket cselekvőképességüktől. „A cselekvőképesség olyan folyamat, amit egy személy végez, mert képes rá, vagy nem végez, mert nem képes rá. Némely esetekben csak látszólag hoz döntéseket az érintett, de arról valaki más eldönti, hogy nem releváns” – mondta el Gombos Gábor a Szabad Egyetem februári előadásán is. „A római jogban olvasható az, hogy a családok aggódtak a vagyon esetleges elpazarolása miatt, amit a cselekvőképesség korlátozásával megelőzhettek, a vagyont megvédhették. Ez a második világháború után mindenhol elterjedt, a fogyatékossággal élő emberek cselekvőképességét elvették, azzal az indokkal, hogy nem tudnak helyesen dönteni magukról, ezért helyettük delegálni kell másnak ezt a jogot, aki elméletileg helyesen dönt sorsukról.”
Az alábbi adatokból jól látszik, hogy a cselekvőképesség kérdése hazánkban is sokakat érint, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének - amely 1981-ben alakult meg - 22 000 egyéni tagja van, emellett 19 helyi szervezetből és 50 egyéb jogi tagszervezetből áll, így jelenleg ez a legnagyobb magyarországi, az érintettek érdekeit védő ernyőszervezet, ami szolgáltatásokat is biztosít.
Azonban ahhoz, hogy az értelmi fogyatékos emberek helyzete változzon, szükség van arra is - a jogszabályreform mellett -, hogy a társadalomban elterjedt általános kép az értelmi fogyatékossággal élő emberekről átalakuljon. Ne gondoljuk azt, hogy feltétlen védelemre szorulnak, hogy nem képesek dönteni, ezért helyettük kell - felejtsük el ezeket a ferde képeket, ha értelmi fogyatékos embertársainkra gondolunk.
A cselekvőképesség korlátozása
A fô kérdés az: valóban a cselekvőképesség korlátozása vagy kizárása a követendô példa? Feltétlenül erre van szükség ahhoz, hogy „segítsünk” az érintetteken? Látunk-e értelmet abban, hogy egy emberen, egy megalázó bírósági aktussal - amely során megfosztjuk cselekvőképességétől - segítsünk? Az MDAC (The Mental Disability Advocacy Center) meghatározása szerint a cselekvôképesség korlátozásának definícója a következô: „egy, a személyes döntéshozáshoz kellő jogi cselekvőképességgel nem rendelkező személy, illetve az ő nevében döntések meghozatalára kijelölt személy közötti bírósági eljárás során létrehozott kapcsolat.”
Ha elvesszük valakinek a cselekvőképességét, mindenképpen számolnunk kell azokkal a következményekkel, mint a cselekvőképtelenség erősítése, az egyén akaratának és vágyainak háttérbe szorítása és a helyettes döntéshozatal - azaz még kevesebb esélyre az önálló életvitel megvalósítására. Emellett, ismert tény az is, hogy a nyújtott támogatás nincs arányban a szükséges támogatás mértékével, így az élet fontos területei hozzáférhetetlenné válnak az érintettek számára, akik így nem tudnak saját életet élni.
Az ENSZ konvenció
Az ENSZ konvenció szerint a fogyatékossággal élő embereknek az élet minden területén egyenlő a cselekvőképessége a többi emberével, a konvenció szerint a fogyatékosságon alapuló korlátozás nem megengedett. Az egyezmény elismeri a fogyatékossággal élő emberek autonómiájának és függetlenségének fontosságát, így magától érthetően a szabad döntéshozatal jogát is.
„Ahhoz, hogy támogatott döntéshozatal funkcionáljon, bizalmi kapcsolatra van szükség. A fogyatékossággal élő embernek bíznia kell a támogatójában, ahhoz, hogy egy stabil kapcsolat jöhessen létre. Az ENSZ Egyezmény 12 cikkelyében is benne van az, hogy tisztelni kell a fogyatékossággal élő személyt. A gondnokság pedig erre nem képes. A támogató döntéshozatal, ellentétben a gondnokság tipikus eseteivel, kizárólag önkéntes módon működhet, senkire nem kényszeríthető rá” – halljuk Gombos Gábortól. „Egy olyan rendszer kialakítására van szükség, amiben az érintetteknek jogaik vannak, lehetőleg, ők maguk válasszák ki a személyt, aki támogatja őket, aki nem helyettük dönt, csak támogat. A támogató döntéshozatalnak nem csak elvben, hanem gyakorlatban is működnie kellene” – tette hozzá.
Támogató Döntéshozatal kontra gondnokság
A Támogató Döntéshozatal elve, a helyettes döntéshozatallal szemben a fogyatékossággal élő emberek saját döntéshozatalának, egyéni döntési képességétől függő, teljes, minden lehetőségre kiterjedő segítségét jelenti. Nem érinti a személyi jogi értelemben vett cselekvőképességet, minden esetben önkéntes, és a legfontosabb, bizalmi kapcsolaton alapul. A Támogató Döntéshozatal a döntés meghozását segíti, egyénre szabott módszerekkel és tanácsadással, érdekmentesen.
„Ha valakinek nehézséget okoz döntéseinek önálló meghozatala, akkor ez még nem jelenti azt, hogy az illető megfelelő támogatással nem képes döntéseket hozni, az új paradigma azt mondja, hogy a helyes, ha megadjuk ezt a bizonyos támogatást annak érdekében, hogy a saját döntéseit mégis csak meg tudja hozni. Azoknak az embereknek, akiknek tényleg kell a támogatás, egy megalázó bírósági aktussal vesszük el a cselekvőképességüket, és helyezzük őket gondnokság alá.” – így Gombos – „A helyettes döntéshozatal a személy legfőbb érdekének a védelme, ki és mi alapján dönti el, hogy egy másik embernek mi a legfőbb érdeke, ami valljuk be, nagy felelősséggel jár, ezért kifejezetten fontos a döntéshozói autonómia tiszteletben tartása.”
A gondnokságot konkrét ügyekben eseti vagy átmeneti jelleggel a bíróság rendeli ki, ezért fontos, hogy szakértelmen és együttműködésen alapuljon. A kizáró gondnokság megszüntetése nem a cselekvőképességet korlátozza, hanem annak gyakorlását segíti.
A főbb feladatok közé tartozik, hogy el kell fogadtatni a társadalommal ezt az újfajta gondolkodásmódot, emellett jogszabályi reformra van szükség, széleskörű társadalmi egyeztetéssel, hogy létrejöhessen a támogatott döntéshozatali rendszer.
|
témák 
