Egyre többet hallunk iskolai integrációs törekvésekrõl, de vajon mi zajlik az integrációs elvek és a tényleges folyamatok között? Hol tart ma az iskolai szintû integráció és milyen feladatok várnak még rá? A Budapesti Esélyek Háza kerekasztal-beszélgetéseket szervezett, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba az integrációtól a szegregációig - a résztvevõket mi is megkerestük.

Magyarországon a képzés nélküliségtõl a szeparált képzésig tartó út viszonylag hosszú volt, hiszen a 19. századig nem jelentkezett a fogyatékos emberek képzésének szükséglete, egészen addig, míg olyan elvont elvek mentén mint a társadalmi igazságosság, a humanizmus illetve a racionalizmus, fel nem merült a szakszerû és szervezett ellátás igénye. Ekkor jött létre a fejlett világ néhány országában, köztük Magyarországon is a normál iskoláktól függetlenül elõbb a siketek, majd késõbb a vakok és a többi fogyatékos csoport elkülönített iskolái - írja Bánfalvy.

Integráció és szegregáció egyensúlyban?

A Budapesti Esélyek Háza szervezte kerekasztalok (az Esélyek Háza 2008 decembere óta rendezi „Tiszta Vizet!” címmel a társadalom széles spektrumát érintõ kérdésekben beszélgetéseit) résztvevõ gyógypedagógusait mi is megkerestük, hogy megtudjuk mi a véleményük a jelenlegi integrációs tendenciákról, illetve milyen tapasztalataik vannak az együtt oktatás terén. Báder Melinda, a Gyermekek Háza Alapítvány Iskolájának pedagógusa és gyógypedagógusa úgy véli "rendkívül fontos milyen a fogadó pedagógus, hiszen az õ attitûdje befolyásolja a közösségét", és lényeges, hogy mindenkire ugyanazok a szabályok legyenek érvényesek, a sajátos nevelési igényû gyermekre ugyanúgy, mint ép társaikra. "Nem a sérüléstípus a domináló a kapcsolatokban, inkább a személyiség egy adott gyermeknél. Az ép gyerekek egyenrangú társaiknak tekintik a sérülteket, sõt ezt ki is tudják terjeszteni ismeretlen sérültekre is" - mesélt tapasztalataikról.  "Ha egy gyerek vissza is él a helyzetével, közös beszélgetések során gyakorlatilag a gyerekek oldják meg a konfliktust, ahol a tanár csak moderátor."

Perlusz Andreától, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (ELTE BGGYK) oktatójától a hallássérült fiatalok integrációs helyzetérõl érdeklõdtünk. A hallássérült gyermekeknek ma több mint 60%-a integrált oktatás–nevelésben vesz részt, vagyis mára többen járnak többségi, mint speciális intézményekbe. Az integrált gyermekek ellátását a legnagyobb arányban a korábbi speciális intézmények mellett, részben azokból létrejött gyógypedagógiai módszertani intézmények utazótanári szolgálatai végzik. Ha a többségi intézmény ismeri a hallássérült gyermek speciális szükségleteit, képes ezeket a tanulásszervezés során figyelembe venni, elkötelezett az integráció irányában, illetve a gyermek számára biztosított a gyógypedagógiai segítségnyújtás, akkor - a nagyszámú tapasztalat alapján – az óvodai, iskolai integráció sikeres lesz. "A korábban megfogalmazott integrációs cunami ott érhetõ igazán tetten, ahol nem vagy csak részben megoldott a pedagógusok felkészültsége, hiányosak a tárgyi feltételek, vagy nincs speciális tanterv (utóbbi csak a tanulásban és az értelmileg akadályozott gyerekek esetében van, a többiek a Nemzeti Alaptanterv szerint haladnak)" - szûkíti a cunami körét Perlusz, aki hozzátette, többen számoltak be arról, hogy  nemcsak a szülõk, hanem a gyógypedagógusok között is viták folynak az integráció körül.

Loványi Eszter gyógypedagógus véleménye szerint a gyógypedagógus képzésb ma már jelentõs hangsúlyt fektetnek az integráció során felmerülõ feladatok és problémák megoldására. "Sok  integrációellenes gyógypedagógussal  találkoztam, pedig szerintem a legtöbb kudarc elkerülhetõ lett volna, ha meglettek volna az integráció sikerességét elõsegítõ olyan alapvetõ tényezõk, mint például a családi háttér vagy a fogadó pedagógus személyisége." Az iskolai szintû integráció elõnyei szerinte az ép magatartásminták, a kommunikációs stratégiák elsajátítása, a differenciált tananyag (amellyel önmagához mérten tud haladni a gyermek), az önértékelés erõsödése, nem utolsó sorban pedig az a tény, hogy a fogadó közösség is empatikusabb lesz a jövõben. Ahogyan Perlusz Andrea is fogalmazott: "a jól megtervezett és szakmai szempontból értõn kivitelezett integrációnak nincsenek hátrányai".

Azonban vannak bizonyos esetek, amikor a gyógypedagógusok a szegregált intézmények mellett állnak ki.  "Annak ellenére, hogy én integrációpárti vagyok, tisztában vagyok azzal is, hogy a szegregált intézményekre is nagy szükség van, hiszen számos halmozottan sérült vagy társuló tanulási zavarral küzdõ gyermeknek ez a megfelelõ oktatási forma" – finomított az összképen Loványi Eszter.

Egy biztos, az integráció célja titkon mindig a társadalmi beilleszkedés, egy sajátos nevelési igényû gyermek körüli emberek ideális esetben ezen munkálkodnak. "A végsõ célnak mindig az integrációnak kell lennie, de nem lehetünk önámítók, mindkét intézménytípusra szükség van, hiszen lesznek olyan gyerekek, akiknek a kis létszámú, magas óraszámú fejlesztés a legideálisabb és van, akinek erre az intenzív periódusra csak ideig-óráig van szüksége" - összegez Báder, aki szerint a probléma a gyógypedagógus szakmán belüli megosztottságból ered, pedig ideje lenne már belátni, hogy "profilváltásra van szükség az integrációban."

Visszatérve a már idézett tanulmánykötethez, az ELTE BGGYK oktatója Takács István olyan fogyatékos hallgatókkal végzett felmérést, akik a felsõoktatásban sikeresen teljesítenek. A hallgatók között egyaránt volt látás-, hallás-, mozgássérült vállalkozó, akik szívesen meséltek iskolai életútjukról. Többségük integrált bölcsödébe és óvodába járt, azonban az általános és középiskola esetében már sokkal színesebb a paletta. Voltak, akik szegregáltan kezdték, majd integrált középiskolában folytatták, de olyan is akadt, aki mindenképp integrált oktatásban kívánt részt venni, de csak többszöri iskolaváltás után találta meg  a megfelelõ intézményt. A történetek egyszerre hoztak pozitív és negatív értékelést a szegregáló és integráló nevelésre, az azonban kiderült, hogy a család védelmi, támogató funkciója nagyban segíti a fogyatékos fiatalok sikerességét az integrált oktatásban. Egy látássérült hallgató, aki a gyengénlátók általános iskolája után integrált nevelésben részesült – habár három intézményváltás után találta meg a helyét, arra kérdésre, hogy a szegregált vagy az integrált oktatás tartja e megfelelõbbnek azt válaszolta: "'Rém bonyolult kérdésnek tartom még most is. Úgy gondolom, hogy teljesen egyedi elbírálásra szorul az, hogy valaki integrációba menjen vagy szegregációba. Én egy roppantul érzékeny természetû emberke voltam, ezért úgy gondoltam, hogy számomra a szegregáció elõnyösebb. Azt hiszem, ha most döntenem kéne, így felnõtt fejjel, belevágnék az integrációba. Lehet hogy kevesebb bonyodalom lett volna az életemben, ha integráltan járok iskolába".