Cikkkereső  témák Témák |
| Anyaság másképp: hogyan mondjam el neked? |
|
|
|
| Írta: Sipos lilla | ||||
| 2010. február 01. | ||||
 Az „Akadálymentes Anyaság” rendezvényre olyan nőket vártak, akik sérülésük ellenére is vállalták, vagy vállalni szeretnék az anyaság szerepét. Milyen akadályokkal néznek szembe? Hová fordulhatnak segítségért? Hogyan adják gyermekük tudtára, hogy ők kicsit mások? Ezekre a kérdésekre kerestek válaszokat a tréningen megjelent szakemberek és anyák.
"Jó, nagyothalló vagyok. Nem nagy ügy, bár voltak nehézségeim" – meséli Csilla, aki nemcsak szervezőként, hanem ikres anyaként is jelen volt a rendezvényen. "Képzeld el, amikor sétálunk a kétéves fiaimmal, és mielőtt felkapnám a fejem, az egyik már egy vízakna mélyén lubickol a csatornalében, a másik meg az úttest melletti fakerítés tetején tetején billeg. Számomra ez nagy ügy. Kétségtelen, hogy valamivel több információért hálás lettem volna a terhességem alatt és a szülés után, de sem a védőnőnek, sem az orvosoknak nem jutott eszükbe, hogy például miként fogom meghallani, ha éjjel sírnak a gyerekek." „A hangsúly inkább azon van, ami a fogyatékossággal élő anyák lelkében zajlik” – hívja fel a figyelmet Csilla, aki személyes érintettségből adódóan lehetőséget látott a témában. A De juRe Alapítvány decemberi programjának célja elsősorban az volt, hogy az édesanyák ráébredjenek: egy-egy együtt töltött délelőtt alkalmával sokat segíthetnek egymásnak. A probléma felismerése – hol van itt akadály? „Valamelyik nap a párom összefutott egy hölggyel, aki hazakísérte és számon kérte rajta, hogyan képzeljük a gyerekvállalást, mikor még magunkat sem tudjuk ellátni” - meséli Veres Katalin látássérült anya. Az ép és sérült nők azonban egyaránt átélhetik az anyaság felelősségteljes pillanatait, csak éppen nem egyforma körülmények között. A fogyatékos nők helyzete nehezített, hiszen saját sérülésük miatt még többet aggódnak babájuk épségéért, ezért többletinformációra, megnyugtatásra, netalán önbizalmuk ápolására lenne szükségük. „Egész életemben arra készültem, hogy a szemem miatt császáros szülésem lesz, de végül nem háton fekve, hanem négykézláb szültem meg a fiamat és állva vajúdtam. Szülés után a szememen bevérzéseknek nyoma sem volt” – folytatja Katalin, akinek nagyon sokat segített, hogy nőgyógyászának látássérült a felesége, így tudta, milyen helyzetben van és „nem nézte hülyének a szüléssel kapcsolatos különleges kívánságai miatt”. A fogyatékos anyák azonban nem minden esetben kapják meg a plusz figyelmességet. A program során kiderült, az ilyesfajta segítség még hiánycikk Magyarországon, nincsenek erre képzett szakemberek. Blogokat és fórumokat ugyan találhatunk, ahol az anyukák segítik egymást, de fogyatékos nők speciális terhességgondozásával foglalkozó szervezetet hiába is keresünk.  „Fontos, hogy a fogyatékos anyáknak segítséget nyújtsunk, mivel ők többszörösen hátrányos helyzetben vannak" - magyarázza dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógyász, az alapítvány kuratóriumi elnöke –„rendre nem kapnak választ leggyakoribb kérdéseikre, sőt gyakran eleve megkérdőjelezik anyaságra való alkalmasságukat”. Kálmán Zsófia szerint a szüléssel, gyermekgondozással kapcsolatos szabályozások indirekt módon diszkriminatívak, így például az örökbefogadási procedúrák is nehezítettek, ha fogyatékos nőről van szó. Ami a gyermekkori betegségek felismerését és kezelését illeti, mindenki megtudhatta, mikor szükséges orvoshoz fordulnia gyermeke panaszaival. Egy látássérült anya például arra volt kíváncsi, honnan tudhatja meg, hogy gyermekének orvosra van szüksége, vagy csak simán folyik az orra. Az előadó gyermekgyógyász hangleejtéséből áradó természetesség szinte többet mondott, mint a magyarázat: ha az orr váladéka híg, akkor nem kell aggódni, míg, ha picit sűrű már súlyosabb az ügy. A várandósággal kapcsolatos munkaidő kedvezmények, így az, hogy a szülési szabadság 24 hétből áll (melyből négyet az anyuka szülés előtt kivehet) nem jelentettek nagy újdonságot. „Azonban, az apuka is igényelhet öt szabad munkanapot, ha gyermeke születik” – világosította fel a résztvevőket dr. Jójárt Bíborka, aki az anyák munkajogi védelméről tartott előadást. Jójárt úgy látja, hogy a törvényi előírás - miszerint bizonyos számú alkalmazott után kötelező fogyatékos emberek foglalkoztatása – ellenére a vállalatok inkább büntetéseket fizetnek, semhogy megfelelő munkakörülményeket teremtsenek sérült alkalmazottaknak, sőt még bizonyos juttatások sem bírják őket jobb belátásra (hozzátartozik, hogy az új törvény értelmében ez a büntetés jelentősen megnőtt, így a jövőben ez a helyzet gyorsan változhat - a szerk.). Míg Magyarországon 10%-os a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása (ők azok, akiknek orvosi rehabilitációjukat követően munkavállalási vagy munkamegtartási esélyeik testi vagy szellemi károsodás miatt csökkennek), addig ez az arány a fejlettebb uniós országokban 40-50%-ra tehető. Jogaikról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat gondoskodik, amelynek feladata, hogy foglalkoztatásukat ösztönözze, annak minőségét azonban nem tudja befolyásolni. Egy látássérült anyuka problémája szinte mindennaposnak mondható. „Otthoni munkát szeretnék vállalni” – osztotta meg problémáját – „de eddig minden próbálkozásom kudarcba fulladt, a cégek különböző kifogásokkal hárítanak”. Segítségként a megyei munkaügyi központok mellett található Rehabilitációs Információs Centrumok Hálózatát említették, ahol akadálymentes környezetben szakmákról, munkahelyekről lehet tájékozódni. Hogyan mondjam el neked?„Amikor a rendezvény ötletgazdája megkeresett, azt kérte, hogy elsősorban kommunikációs helyzetekben mutassuk meg az anyáknak, hogyan tudnának hatékonyabban, okosabban, ügyesebben, előrelátóbban viselkedni, hogy ezzel is bátorítsuk azokat a nőket, akik gondolkoznak az anyaságon, de nem mernek belevágni a gyerekprojektbe" – foglalta össze a „Hogyan mondjam el neked” anyatréning lényegét Trencsényi Judit, a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány munkatársa. „Életkorok szerint tematizáljuk a problémákat, nehézségeket és a megoldási javaslatokat”- így indult a tréning, mely a gyermek-anya-környezet kommunikációs kapcsolatát tárgyalta, ám a tervezettnél kisebb létszám miatt átalakult. „A tréning fő vonalát igyekeztem megtartani, de mivel kevés érintett anya volt, ráadásul mindnyájan tapasztaltak és pozitív szemléletűek a tréning átalakult egy szupervízióhoz hasonlító beszélgetéssé.”  Az anyák egymás szavába vágva mesélték, mennyire nehéz helyzetben voltak anyaságuk első szakaszaiban, az állandó bizonyítási kényszer hatására. Környezetük elvárta, hogyha már gyermeket vállaltak, legalább olyan jók legyenek benne, mint az ép emberek - ha nem jobbak. A jelenlévőket leginkább az foglalkoztatta, hogyan mondják el gyermeküknek: fogyatékossággal élnek. „A gyermekem állandóan csapkodja a kis kezét a padlóhoz, amikor csúszik mászik” - hangzott el egy látássérült anyától, mire a hallássérült anya nevetve úgy reagált, hogy vele pedig kiabálnak a gyerekei. A tapasztalat azt mutatja, a gyermekek ösztönösen ráéreznek édesanyjuk hiányosságára és maguktól igyekeznek kompenzálni azt. Magyarázat nélkül megértik, hogy „anya nem látja merre mászkálok el, ha nem csapkodok”, de azt is, hogy „anyuka nem fogja hallani, amit mondok, ha nem vagyok elég hangos”. A történeteket hallgatva ki merjük jelenteni, a gyermek fejlődésére még pozitív hatással is lehet a mama fogyatékossága, mert már kiskorukban nagyfokú empátiás készség alakul ki bennük. Egy kerekesszékes anya például arról beszélt, hogyan védte meg iskolás kislánya őt az osztálytársa gúnyos megszólításától. „Telefonáltak az iskolából, hogy menjek be, mert a lányom megverte az egyik osztálytársát, aki megjegyzést tett rám… közben mélyen legbelül büszke voltam arra, hogy kiállt mellettem.” A kirekesztés még mindig jellemző: egy látássérült anya történetéből az derült ki, minden bizonnyal fogyatékossága miatt utasította el folyamatos kifogásokkal óvodás gyermeke legjobb barátjának anyukája meghívását. Másokhoz ugyanis rendre ellátogatott. Ami biztos, mindenképpen szükség lenne speciális terhesgondozásra, olyan felkészült szakemberekkel, akik részletesen el tudják magyarázni a helyzet állását és bátorítanak, ha kell. A változáshoz viszont mindkét félre szükség van, a fogyatékos embereknek merniük kell megjelenni és beszélni a problémáról. „Magam sem értem, hogy a 25 emberből, akik visszajeleztek, miért csak ennyien jöttek el” – adott hangot csalódottságának Csilla, aki elmondta rengeteg fórumon hirdettek, beleértve több internetes portált, rádiót és személyes beszélgetéseket. A sikerélmény mégis megvan: „úgy véljük hagyományainknak megfelelően megint igen hasznos elsőt teremtettünk” - azonban többekben felmerült a kérdés, hol vannak a családfenntartó apák? Megnyugtatásukra elmondták, vélhetően 2010-ben az apáknak is szerveznek egy tréninget, de addig még előttük áll a márciusi olasz-magyar szervezésű Shared World/Közös a világunk egész napos rendezvény, ahol szintén szó fog esni az akadálymentes anyaságról.
|
||||
| < Előző | Következő > |
|---|