Cikkkereső  témák Témák |
| Amikor a szem nem lehet a lélek tükre |
|
|
|
| Írta: Sipos Lilla | ||||
| 2010. március 05. | ||||
 (2010.03.05.) Sorozatunk második részében a látássérült emberek szerelmi életébe nyújtunk bepillantást úgy, mint a fiatalok ismerkedési lehetőségeibe, a felnőttebb korosztály párválasztási procedúráiba és a gyermekvállalás, -nevelés kockázataiba. A témát körülölelő kínos érzések ellenében, olyan hozzáértő személyeket kerestünk meg, akik mertek beszélni róla. Utánajárásunk során hamar kiderült, hogy tabu kérdésekkel állunk szemben, melyekre csak finoman szabad rátapintani, annak ellenére, hogy azok természetes, mindennapi dolgokról érdeklődnek. „Én azt gondolom, hogy a látássérült emberek nemi élete semmiben nem különbözik az ép emberek szexualitásától, tehát ez nem egy különleges dolog szexualitás területén”– osztotta meg velünk nézeteit dr. Forrai Judit, a Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézetének docense, aki immáron húsz éve foglalkozik hátrányos helyzetű emberek szexualitásával. A látássérülés az emberek többsége által a legnehezebben elviselhetőnek tartott fogyatékosság, amihez még napjainkban is számos ősi félelem és misztikus gondolat fűződik. „Attól, hogy az ember látássérült, kicsit mindig a társadalom perifériáján érzi magát, vagy azért, mert saját maga érzi így, vagy azért, mert éreztetik vele”- erősíti meg a fentebb leírtakat Veres Katalin, látássérült anya. Itt jegyeznénk meg, hogy nem mindegy, kit, milyen jelzővel illetünk. Ha a laikus az utcán „fehér botos” embert lát, azt mondja rá, hogy „nézd már a vakot”, pedig egyáltalán nem biztos, hogy az illető az ép látás 100%-ból csak 10%-ot birtokol (lásd keretes anyagunkat). Amikor a szem nem lehet a lélek tükre
Aki gyengénlátó, könnyebben alkot vizuális képet a szimpatizánsáról, míg erősen csökkent látás vagy vakság esetében, a hang, a beszéd stílusa, a hangszíne, az illető talpraesettsége jelzésértékű. „A vak tinédzserek illatszermániában tobzódnak. De az is tipikus, hogy a vak serdülő a látó barátoktól, barátnőktől kérdezgetni, hogy néz ki a másik” - mondja Németh Orsolya. Az utcai ismerkedés látássérült fiatalok esetében ritka. Sem a látássérült tinik, sem az ép serdülők nem mernek lépni. Előbbiek egyrészt nem tudnak, vagy ha rendelkeznek is részleges látással, nem elég bátrak, utóbbiakra, pedig egyfajta zavar jellemző. Éppen ezért gyakori, hogy a személyes kontaktus helyett elektronikus úton ismerkednek. Egy látássérült tinédzsernek többszörösen szüksége van megbízható, őszinte barátra, mint egy ép embernek, hiszen sokszor a barát lát helyette, ő mondja meg ki, hogyan néz ki, milyen ruhát viseljen, hogyan sminkelje magát. Veres Katalin így emlékszik főiskolás éveire: „Nekem sokat jelentett az, hogy egyszer barátnőmtől kaptam visszajelzést: ‹‹ha ebben a hosszú ruhában kimész az utcára, tudod, hogy szoktak nézni a fiúk‹‹; ebből értettem meg, hogy nekem inkább a hosszú ruha a stílusom és nem a mini." A bulikban is egymásra találhatnak a fiatalok, de ehhez is szükséges a barátok segítsége, akik közvetítőként továbbítják a nekik címzett kacérkodást, érdeklődést. A ritmusérzék nem probléma, a táncra perdülésben azonban akadályozhatja őket az önbizalomhiány, a „zavarban vagyok, vajon mindenki engem bámul-e” érzése. Az ép embereknél a flört néha csak egy csalfa nézés, egy kacsintás. A látássérült személyek esetében sem kell kétségbe esni, hiszen az ember feltalálja magát. „Amikor már közvetlenebb kapcsolatban vagyunk a másikkal, azaz már az érintéseknek is lesz szerepe, akkor már könnyebb. Szavakkal nagyon sokat kommunikálunk, jók vagyunk a nyelvi fordulatokban, sok látássérült ember hál’ Isten jó humorral megáldott”- meséli Veres Katalin. A kapcsolatok kialakulásával gyűlnek a gondok is. „Az első kapcsolatban azt éreztem, hogy nem akart fölvállalni, nem akart megmutatni a barátainak és ez nagyon negatív élmény volt” - osztja meg velünk élményeit Katalin, aki még hangsúlyozza „az ember amúgy is alárendeltebbnek érzi magát, nem azzal a magabiztos nőiességgel lép bele egy kapcsolatba.” Az is kiderült, hogy valóban létezik egy olyan sztereotípia, mely szerint a látássérült egyének jobbak a szexben, jobban figyelnek az érintésre és alapvetően érzékenyebbek. „Azt gondolom, hogy számít a vizualitás, tehát szükséges a szexnél a látvány is. Lajosom például azt mondja nekem - mivel ő nem született vak -, hogy neki igenis hiányzik ez a vizuális inger. Nekem az tud hiányozni, hogy belenézzek valakinek a szemébe, mert tudom, hogy ha közelről elkapok egy szemkontaktust, az sokat jelent. Ezt a részét érzem, mint hiányt, mivel tudom, hogy két ember attól is egymásra tud indulni, hogyha csak egymás szemébe néznek. A látássérült embereknél egy csábító pillantás, egy áttetsző ruha nem fokozza a hangulatot. Az erotikus pillanatok és az előjáték nem a vizualitáson alapulnak.” Közösségi terek és intézetek - oktatás és felvilágosításAz értelmi fogyatékos emberekkel ellentétben a látássérüléssel élő emberek csak kis hányada él intézetben. „Érdemes megemlíteni, hogy a fogyatékos emberek közül szerencsére még mindig azok vannak jelentős kisebbségben, akik intézményben élnek. Látássérültek esetében ez az 1%-ot sem éri el, főleg, mert a többség idős korban fokozatosan válik látássérültté és igyekszik alkalmazkodni”- tájékoztat Németh Orsolya. A Vakok Állami Intézetének Vakok elemi Rehabilitációs Csoportjába (VERCS) való bekerülés nem korfüggő, beköltözhet minden olyan személy, aki látássérült és nincsen családja, de azok is helyet kaphatnak, akik épp családjuk túlzott védelmét akarják levetkőzni. A VERCS-en három hónap alatt az önellátástól, a háztartásvezetéstől kezdve a hosszú botos közlekedésen át a Braille írás-olvasásig és a számítógép használatig mindent megtanulnak a meglévő látási funkciójuk felhasználásával együtt. A rehabilitációs részlegen lakók két vagy három éves rehabilitációs szerződést köthetnek az intézettel. Ezen idő alatt megkapnak mindenféle olyan fejlesztő foglalkozást, mely az önállósodásukat segíti elő. A bentlakók közötti kapcsolatok kialakításának segítésére azonban nincs külön szakember, ahogyan azt a laikus gondolná. „Erre nincs külön intézményi keret, hisz nincs is szükség rá” - állítja Németh Orsolya. Vannak olyan személyek, akiket probléma esetén meg lehet keresni, például pszichológus, de kifejezetten nem foglalkozik senki azzal, hogy a lakók szerelmi életét pátyolgassa. „Amikor terápiára jártam, azt tetszett a legjobban, hogy a terapeuta direkt nem a látássérülésemre terelte a szót, hanem arra, hogy ezek a dolgok minden más emberrel is megesnek. Mert mi is hajlamosak vagyunk sokszor ráfogni a nem látásunkra dolgokat.” – emlékszik vissza Veres Katalin. Tehát, ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez, a pszichológust fel lehet keresni, ha ő nem is tart rendszeres ún. felvilágosító foglalkozásokat. „A Vakok Állami Intézetében egy épületben laknak férfiak és nők, vannak közös helységek, mint a kultúrterem, a társalgó, a tornaterem. Alapvetően csak lakhatás szempontjából elkülönített az életük, minden egyéb közösen zajlik”- meséli nekünk Németh Orsolya. Kíváncsiságunkat azonban ennyivel nem lehetett kielégíteni. Kialakulhatnak az intézetben nemi kapcsolatok annak ellenére, hogy ezt célzottan nem segítik? ”Megtörténhet, hogy az intézetben kapcsolatok alakulnak ki, és meg is történik” - nyomatékosítja Németh. Tőle még azt is megtudhattuk, hogy az intézetben élők családtervezésre való motiválása nagyon nevelő és pedagógusfüggő. „Családi életre motiválják olyan értelemben őket, hogy önállóságra nevelik. Megtanítják a háztartásvezetés a csínját, főzést, takarítást nekik, de mindez nagyon függ attól, hogy az illető lakó mennyire motivált, az önálló életre mennyire képes és hajlandó.” Az intézetben kialakuló kapcsolatok kinti folytatását a VÁI családsegítő központja segíti, de nem csak annak segítenek, aki bentlakó, hanem annak is, aki nem él bent az intézetben, de mondjuk segítségre, szociális támogatásra van szüksége. Németh Orsolya továbbá felhívta figyelmünket a VGYKE-re, mint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének egyik érdekvédelmi egyesületére. Nagyjából kétezer tagot számlálnak, s Budapesten kívül még hat településen szolgáltatnak információt bárkinek, aki betéved hozzájuk. „Nálunk közösségi élet van, kulturális élet van, klub összejövetelek vannak, illetve igyekszünk helyi szinten védeni a látássérült emberek érdekeit, részt veszünk a helyi döntéshozatalban, esélyegyenlőségi programokban” - ismerteti tevékenységüket Németh Orsolya. Biztosra vehetjük, hogy az iskolákban van szexuális felvilágosítás, mivel a speciális intézmények tananyaga is a Nemzeti Alaptanterven (NAT) alapul, amely tartalmazza ezt. Néhol sajátos módszerekhez folyamodnak a tanárok a könnyebb megértést előtérbe helyezve, tudhattuk meg Veres Katalintól: "a vakok iskolájában még abba is belementek a tanárok, hogy elmentek szexboltokba és megvették mindenféle mű dolgot, hogy meg lehessen fogni és meg lehessen nézni őket." Németh Orsolya arra emlékszik, hogy „Braille írással kinyomtattak néhány ilyen témájú brosúrát, könyvet így ezekhez hozzá lehetett az iskolai könyvtárban férni.” Ha egy látássérült gyermek integrált oktatásban részesül, akkor nem biztos, hogy megkapja a fent említett segítségeket. Az ép diákoknak, amikor eljön az ideje, felvilágosítást tartanak. Ha az osztályba történetesen látássérült gyermek is jár, akkor arra külön figyelmet fordítanak-e, igyekeznek-e szem előtt tartani az ő képességeinek korlátait? „Azt gondolom, hogy az egész országban gyenge ez a felvilágosítós téma”- vélekedik Veres, aki maga is integrált oktatásban részesült gyermekkorában, s aki azt állítja "a fiúk, lányoknak az önbizalmát, a lelkét kicsit helyre kellene tenni, megmagyarázni nekik hogy sérülésük miatt ők semmivel sem kevesebbek.” Családtervezés és anyaságMagyarországon a vak és gyengénlátó emberek túlnyomó többsége családban él, önálló háztartásban. Azt, hogy a különböző fogyatékossággal élők házasodhatnak-e, semmilyen törvény nem szabályozza. Nem szokatlan például, hogy egy vak nőnek mozgássérült férje legyen. Nagyon sokféle pár van. Vannak, akik azért választanak maguknak egy nem látó párt, mert úgy gondolják, hogy egy látóval úgysem jöhet össze. Vannak, akik azért választanak látót, mert egy gondviselőt választanak maguk mellé, tehát inkább az önállóságukban bizonytalanok - vázolta a lehetőségeket Veres Katalin, akiről kiderült, nem kevés együtt töltött idő után adta be a derekát a házasság komoly intézményének. „Ez egy nehéz menet volt, nagyon nehezen köteleződtem el. Elég komoly sztereotípiáim voltak arról, hogy milyen egy rendes asszony, azt gondoltam, hogy én olyan úgysem leszek, így nehezen szántam rá magam.” Katalin egy a sok olyan látássérült nő közül, akik saját magukkal szemben felállított elvárásoknak igyekeznek megfelelni. Természetesen ez sem a látássérült személyek egyedi problémái közé tartozik, de náluk talán gyakrabban előfordul, mint az ép emberek esetében. Az esküvő megszervezésével kapcsolatos hányattatások eltörpülnek annak a beteljesedés adta boldogsága mellett. „Olyan esküvőnk volt, mint bárki másnak. Az egész alatt látós érzésem volt, mivel még fehér botot sem vittünk. Jó élmény volt apró malőröket leszámítva, például nehezen írtuk alá a papírokat.”- mesélte tovább Katalin. Nem mindenkinek van azonban bátorsága belevágni a házasságkötésbe, mivel felnőtt korban is nagyon sokan küszködnek önbizalomhiánnyal. ”Azt gondolom, hogy a két éves supervisor képzés pszichológiailag nagyon sokat segített rajtam, plusz az egy éves terápia – így mostanra teljesen rendben vagyok magammal.” Az emberek levetkőzhetetlen előítéleteikkel néha üldözik a fogyatékkal élőket. Valljuk be, fogalmunk sincs arról, hogy egy látássérült pár hogyan látja el a gyermekét. Talán az emberek többsége nem is akarja tudni, hogyan működik ez, mert fél hogy kiderül a látássérült embereknek is ugyanolyan joguk van a gyermekvállaláshoz, mint bárki másnak. Még az orvosoknak és ápolónőknek is lenne mit tanulniuk e téren, tudhattuk meg a De juRe Alapitvány Akadálymentes Anyaság című konferenciáján. Ezzel kapcsolatban osztott meg velünk egy elképesztő történetet Katalin: „Nyolc vagy kilenc hetes terhes lehettem. Az üzemorvoshoz el kellett mennem a munkahelyen, ahol az orvos megkérdezte, hogy voltam-e már a szemésznél és genetikusnál. Arra célozgatott, arra biztatott, hogy még nincs késő, még nem jött el a 12. hét, most még nem lenne késő elvetetni. Nagyon brutális volt.” Van, aki ki meri mondani, van, aki csak célozgat. Mindennek ellenére Katalin s férje vállalták a gyermeküket, bár mindketten veleszületett látássérüléssel élnek. Itt megint felmerülhet egyesekben a kérdés, nem felelőtlenség-e ez, egy ártatlan baba életével „játszani”, hisz lehet, hogy látássérüléssel fog születni ő is. Vannak olyan dolgok, ami felett az ember már nem tud uralkodni, ilyenkor az isteni gondviselésben bízik, ahogyan azt Katalin is tette. ”Aggódtunk miatta, volt is eszünkben az elején, hogy majd ha lesz gyerekünk, akkor egy genetikust megkeresünk, aztán Barnus jött s akkor már annyira nem akartam ezzel foglalkozni, hogy genetikushoz elmenjek, mert úgy voltam vele, hogy miért szorongjam végig az egész terhességet?” Maga a szülés is másképp zajlik le egy látássérült embernél. Mindenkiben benne van a szorongás, a félelem, azonban egy olyan nő esetében, akinek problémája van a szemével, kockázatos lehet a szülés, mivel az erőkifejtés közben megterhelődik a szem is. „Egész életemben arra készültem, hogy valószínűleg a szemem miatt császáros szülésem lesz, ám végül normális módon, „négykézláb” szültem. Nagyon szép szülési élményem volt, sokat adott hozzá a nőiségemhez, hogy ezt átélhettem.” Kata olyan szülész orvost választott, akinek a felesége is látássérült, így nem csodálkozott a szüléssel kapcsolatos kívánságai miatt. Az egész terhesség alatti gondozás is másképpen zajlott ezáltal, hiszen az orvos tudta, hogy kell bánni egy látássérült emberrel. Már említettük, akinek nem él a közvetlen közelében látássérült, az általában nem tudja, vagy nehezen kezelni a felmerülő problémákat. Ha az embernek segítőkész és megértő csapata van, akkor könnyebben veszi az akadályokat. Katalin esetében a szüléssel nem ért véget az aggodalom: „Első éjjel sok imát elmondtam, hogy élje meg a reggelt a kisfiam. Csak úgy tudtam megnyugodni, hogy megbeszéltem magammal, hogy ez az éjszaka még az ő küzdelme és, hogy Isten kezében vagyunk mindketten. Nagy öröm volt, amikor reggel éppen és egészségesen megkaptam. Az első szoptatás, pedig maga a mennyei boldogság volt. Úgy tettük, mintha mindig ezt csináltuk volna.” Az első gyermek esetében még az ép emberek is sokkal jobban aggódnak, s aztán jön a második, harmadik. Leona, aki vak anya, például már a harmadik gyermekét várja. Elmondása szerint gyermekei magyarázat nélkül is tudják azt, hogy „anya nem lát” s így neki is könnyebb dolga van a nevelésük során. Néha meggyűlik a problémája a kicsik betegségeinek észrevételével, azonban minél tapasztaltabb anyuka lesz annál ügyesebben megtanulja, hogyan, és mire figyeljen. Strucc stratégia helyett„Miért riadok meg attól, hogyha látássérült leszek? Miért esek pánikba akkor, ha a gyerekemről kiderül, hogy látássérült lett?! Azt tapasztaltam, hogy ettől a ténytől még jobban megijednek az emberek, mintha a mozgássérülésről vagy siketségről lenne szó. Valószínűleg azért, mert erről van a legkevesebb ismeretük” - vélekedik Bakos Judit. A mai társadalom információhiányban szenved a sérült emberekkel kapcsolatban, s ha nem tud róluk sokat, akkor nem is tud hatékonyan segíteni nekik integrálódni. Pedig most kellene igazán összegyűjtögetnünk az ismereteket, hiszen - ahogy Németh Orsolya is mondja - „a tendenciák azt mutatják, hogy voltak, vannak, és lesznek született vakok.” Valaki vagy genetikai betegséget örökölve lesz látássérült de, ennél gyakrabban előfordul a koraszülötteknél, kezeletlen tompalátás, fénytörési hibák, cukorbetegség következtében. Azt is érdemes tudni, hogy egyre kevesebb az olyan veleszületetten vak gyerek, akinek "csak" az a problémája, hogy vak. Egyre koraszülöttebb gyermekeket sikerül az orvosoknak megmenteniük, így most már jelentkezik egy olyan tendencia, mely nemsokára Magyarországot is eléri: egyre több lesz a halmozottan sérült vak gyerek és fiatal. Ők teljesen más törődést és ellátási módot igényelnek. „Én úgy szoktam fogalmazni, hogy akik ma ezen a területen dolgozunk, mi mind úttörők vagyunk, mert most építjük azt az utat a társadalomban, amin az utánunk jövőknek könnyebb lesz haladniuk.”- nyújt mentőmellényt Bakos Judit.
|
||||
| < Előző | Következő > |
|---|