2010. március 24.
Sipos Lilla
(2010.03.23.) Tizenkettedik alkalommal rendezte meg Nézőpont Váltás Filmszemléjét a Nonprofit Média Központ Alapítvány (NMKA) március 19-én a DocuArt moziban. A közönség idén is a humorra szavazott, a legtöbb voksot a "Kocsma" című paródia kapta, de kiemelkedett az alkotások közül a thriller eszközökkel élő "Motel" és az idő megállásáról filozofáló „08:05:29” című kisfilm is. „Jó látni, mennyire felszabadultan örülnek egymás sikerének" - hallatszott a közönség soraiból a tizenkettedik alkalommal megrendezett Nézőpont Váltás Filmszemlén, ahol idén tizennégy új kisfilmet mutattak be a fogyatékossággal élő alkotók, köztük a korábban végzett és immár rendszeresen filmet készítő csapat munkáival.
"Azoktól, akik először jönnek el a filmszemlére sokszor kapjuk meg visszajelzésként, hogy nem is számítottak ennyire élvezhető színvonalra" - meséli Liling, aki emellett a szemle sajátosságának tartja, hogy a nézők mintegy akaratlanul is bele kell érezzenek abba, adott alkotás mögötti filmes milyen fogyatékossággal készítette el munkáját. „Három film között vacilláltam, s végül egy negyedik nyert” – így egy néző, és Liling is megerősíti, hogy valóban nem könnyű a más-más kategóriákba tartozó filmeket összehasonlítani.
A seregszemle első részét Kimlei Gábor „Interjú Török Ibolya szobrászművésszel” című dokumentumfilmje nyitotta, amely a szobrászkodás örömeit villantotta fel; a 36 éves látássérült alkotó maga is hobbi szinten űzi kézművességgel járó tevékenységek sorát. Vass Sándor rövidfilmje már más vonalat képviselt, a „Napfényes Cirkusz” nyolc perc erejéig röpíti el a nézőt egy sajátos farsangi mulatságra, melyet a püspökladányi integrált intézmény, a Napfényes Sziget szervezett.
Ha már humorról van szó, akkor itt a helye a közönségdíjas Kocsmának, melyet Sáfrányné Czeglédi Katalin jegyez. „A kisfilmemmel a szórakoztatás mellett, azt akartam mutatni hogy a fogyatékossággal élő (siket) emberek is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek mindennapjaik során, mint bárki” – vallja. A film mindezt egy sikert pár házasságának paródiát idéző momentumaival jeleníti meg, pikáns jelenetekkel fűszerezve.
Idén a krimi műfaja is képviseltette magát, többek között Bassola Dániel „A támadás” című filmjével, amely hat percen keresztül fokozta a feszültséget - amit a jelenetenként változó zenei aláfestés erősített -, hogy aztán csattanóval záruljon. A krimi és a thriller, de dramaturgja okán még a komédia határát is súrolja Nagyné Kiss Orsolya „A motel” című kisfilmje, amely nem csak műfajában, de terjedelmében is kitűnik a mezőnyből.
"A motelben kísért a múlt, fantázia és a valóság keveredik, miközben egy kisfiú és édesapja találkozik nem mindennap körülmények között” – meséli az ötletgazda. A film három főszereplő nője szállást keres, amikor rátalálnak a szóban forgó motelra, ahol egy igazán kedves férfi fogadja őket, miközben megjegyzi, negyven éve a madár se járt erre. A friss vendégek - köszönhetően a különös jeleknek - nyomozásba kezdenek és így döbbennek rá, hogy a motel még évekkel azelőtt a tűz martalékává lett, mi több a tulajdonos kisfia bent égett a házban. A felfedezés pillanatában kezdődnek a bonyodalmak. A három barátnő közül kettőnek megjelenik a régen eltávozott kisfiú szelleme, aki kétségbeesetten keresi apját; hol üzenetet hagy, hol láthatóvá válik - de csak egyesek számára. A film mindvégig ügyesen alkalmazza a thrillerek tipikus eszközeit (melyekkel hol borzongat, hol megkönnyebbült nevetést idéz elő), míg sajátossága, hogy a szereplők végig jelelnek benne és az sem véletlen, hogy hanghatások helyett a vizualitás erejére fókuszál.
A szemle másik gyöngyszeme, Kalamár Gergő „08:05:29” című filmje, amely az alkotó fikcióját dolgozza fel arról, milyen lenne, ha egy reggelen megállna az idő. Kalamár, aki egyben a film főszereplője is, külső szemlélőként láttatja velünk reggeli útjának állomásait a lestoppolt világban: lefagyott emberekkel találkozik különböző szituációkban, melyek mindegyike kivált belőle valamit. A befejezés is jól sikerült, nem várt csattanóval ér véget a reggeli fantázia világ.
Az idei végzősök mellett nem maradt el a már befutott kisfilmesek alkotásainak szemlézése sem, így a MásSzempont Filmszemle szakmai díjasának, Gangl Tamásnak művészfilmhez közelítő „Egy buborék élete” mellett a Forgató Filmcsoport (Kalmár Márton, Kerecsendy Vilmos, Kiss Zoltán) friss termései - így a „Dindzsé” és a "Halló!" - kerültek bemutatásra.
Mint megtudtuk, a képzés jövőre is indul, és lesz MásSzempont Filmszemle is, ahová már nem csak fogyatékossággal élő filmesek nevezhetnek a témába illő kisfilmekkel, a zsűrit pedig a közönség helyett a szakma képviseli.
"Célunk, hogy ebben az évben a hazai mezőny szélesítésével a filmszakmát még jobban bekapcsoljuk tevékenységünkbe, így például műhely beszélgetéseket szervezzünk az alkotók között, akiket emellett a nemzetközi porondon is szeretnénk megismertetni a közönséggel" - mondta el Liling, aki úgy érzi, amíg ilyen alkotások születnek, addig megéri dolgozni és szembenézni a nehézségekkel.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. |
|
Használja az egyezményes kifejezéseket a fogyatékosügy területén.
Ismerje meg a fogyatékosügy intézményrendszerének működését.