MIND |0-9 |A |Á |B |C |D |E |É |F |G |H |I |Í |J |K |L |M |N |O |Ó |Ö |Ő |P |Q |R |S |T |U |Ú |Ü |Ű |V |W |X |Y |Z

Cikkkereső Hírek Sport

Paralimpia Vancouver 2010
Írta: Közelkép   
2010. március 10.
Paralimpia Vancouver 2010 (2010.03.10.) Pénteken kezdődnek a téli paralimpiai játékok Vancouverben. A paralimpiai láng már úton van Vancouver felé, a magyar csapat tagjai viszont már hatodikán megérkeztek Whistler Paralimpiai Faluba és már az első edzésen is túl vannak. A március 12. és 21. között rendezendő versenyek egy részét élőben közvetíti majd az Eurosport.

A paralimpiai láng március harmadikán lobbant fel Ottawában és tíz napos útja során több mint hatszázan viszik majd felváltva Vancouverbe. A fáklya, útja során tizenegy települést érint majd, hogy a végén Vancouverbe érjen március 12-én.

A paralimpia kilenc napja alatt öt sportágban (alpesi sí, biatlon, sífutás, jégkorong és curling) 44 ország 540 sportolója méri össze az erejét. Hazánkat két síelő, Dani Gyöngyi és Koleszár Balázs képviseli. Mindketten műlesiklásban és óriásműlesiklásban indulnak. Az eredeti tervek szerint Koleszár szuperkombinációban is versenyzett volna, ám sajnos erre már nem volt lehetőség. (A nevezését ugyan elfogadták, de ahhoz, hogy rajtengedélyt kapjon a világranglistán előtte állók közül többeknek is vissza kellett volna lépni).

„A két magyar versenyző felkészülését 12 millió forinttal támogatta a Magyar Paralimpiai Bizottság” – tudtuk meg Tóth Ildikó versenyigazgatótól. Ebből a pénzből a külföldi edzőtáborokat és versenyeket finanszírozták. Arról még nincs információ, hogy éremszerzés esetén milyen javadalmazásra számíthatnak a sportolók.

A versenyekről az Eurosport közvetít majd élőben. Továbbá az interneten is nyomon lehet majd követni az eseményeket: a Paralimpiai Mozgalom hivatalos honlapján található web tv közvetíti a téli játékokat, valamint a Paralympic Sport TV is a világhálón teszi lehetővé, hogy bárki láthassa  megnyitót és a versenyeket.

Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges